KisTeA - csapatunk

Mi itt számosan a 2025. évi 2. Kisoroszi Textiles Alkotónapok szervezői és/vagy oktatóiként röviden bemutatkozunk, hogy jól megismerjetek bennünket, amikor jöttök. Viszlát júniusban!

Dénes Ági

Takács, szövés szakoktató, MintaMókus Szövöde alapítója

Egykori közgazdász, mára karrierváltóként szövés szakoktató, népi kézműves takács, “folkTrend!” díjas alkotó, a MintaMókus Alkotóközösség vezetője vagyok.

Elsősorban használati textileket készítek, és az egyszerű-nagyszerű textúrákért rajongok leginkább. Hiszem, hogy a kevesebb sokszor több, és a technikai tudásommal együtt ezt is igyekszem a velem szőni tanulóknak átadni.

A KisTeA rendezvény ötletadója és szervezője vagyok.

KisTeA kurzus, ahol találkozhatunk:
Duplaszövetek és más csodák: 2025. 06. 21. és 22.

Facebook, Instagram

Klagyivik Mária

Tájépítészmérnök, gyógynövényalkalmazási szakmérnök, kutató

Tájépítészként történeti kertek kutatásával, helyreállításával, megőrzésével foglalkozom, de emellett az utóbbi időben a növényeket más szempontból is vizsgálom: a gyógyhatású festőnövények és a növényi festéssel készült funkcionális textilek minél mélyebb megismerése áll kutatásaim középpontjában, történeti örökségünk megőrzésének és méltó hasznosításának egy másik aspektusa.

A KisTeA rendezvény szervezője vagyok.

KisTeA kurzus, ahol találkozhatunk:
Kompozíciófestés öltésekkel, hajtogatással, növényi festékkel: 2025. 06. 21. és 22.

Facebook, Instagram, Linkedin

Tóth-Heyn Krisztina

Építész, mentálhigiénés szakember

5 gyermek édesanyja és 7 unoka nagymamája is vagyok.

A kézművesség minden formája kicsi gyerekkorom óta része az életemnek. Édesanyám és Nagymamám tanított hímezni, varrni kötni, horgolni. A textilfestést, nemezelést sok éve Svájcban tanultam, és próbálom azóta továbbadni gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt.
Hiszem hogy a bennünket körülvevő tárgyak, ha szerethetőek és történetük van, ha kezünk munkáját dicsérik, jobbérzés lesz köztük élni. A készítésük pedig a lélekgyógyítás eszköze.

Ha mindezt közösségben tesszük olyanokkal, akik hasonlóan gondolkodnak mindez az külön ajándék.

KisTeA kurzus, ahol találkozhatunk:
Intuitív hímzés: applikált textilek, szabad öltések: 2025. 06. 21. és 22.

Tóth-Heyn Luca

nemezkészítő, kreatív művészlélek

Gyerekkorom óta vonz a kreatív önkifejezés, aminek szeretetét édesanyámtól örököltem és saját gyermekeimnek szeretném továbbadni.

A gyapjúban és az ebből születő nemezben találtam meg azt az anyagot, ami leginkább kifejezi az egyéniségemet. Mindig lenyűgöz a gyapjú formálhatósága, formatartósága, kreatív felhasználási módjainak sokszínűsége, más anyagokkal való tökéletes összhangja. Munkáimban törekszem a színek és anyagok bátor használatára, és mindezek harmonikus összképére.

KisTeA kurzus, ahol találkozhatunk:
Képrétegek, rétegképek nemez technikával: 2025. 06. 21. és 22.

Instagram

Tóth Ildikó

képzőművész, szociálpedagógus, komplex művészeti terapeuta

Munkáim leginkább emberekhez kötődnek. Dolgoztam iskolában, szociális ellátó rendszerben gyerekekkel, felnőttekkel. Jelenleg a Kör-műhely foglalkozásait, kurzusait vezetem. Női festőkört, workshopokat tartok. Célom a hétköznapok közben saját feltötődésünket segíteni sikerélményt és elmélyülést hozni alkotással.

Saját művészeti munkáim közül a legjelentősebbek a kerámia, a mozaik és a festészet.

Ezek az én rétegeim.

Ahol találkozhatunk:
Mix Média kiskurzus: 2025. 06. 20.

www.tothildi.com

Kovács Attila

Kétféle ember van. Én vagyok a másik.

Mindenhez IS nagyon értek, ezért most új oldalról mutatkozom be. Csakitt-csakmost-csaknektek konyhaművészet és standup kategóriájában fogok maradandót alkotni. 

Ahol találkozhatunk:
szombati gálavacsora: 2025. 06. 21.

Regisztrálj most!

Már alig várod, hogy kezdjünk?

Érdemes a helyed mihamarabb lefoglalnod, hiszen az KisTeA teljes napos kurzusai kiscsoportosak, korlátozott létszámúak.